Derült égből Németország

#3

Elsőre nem gondoltam hogy ennyit fogok írni kiköltözésről, de amikor már 3000 karakternél jártam akkor inkább úgy döntöttem hogy tagolva fogom posztolni. Amkor megérkeztünk, emlékszem hogy mindenre rácsodálkoztam. Minden annyira tiszta volt, az emberek meg nem bámultak meg minket, minten természetes volt, hogy nagyon hamar megszerettem itt lenni. Ebben a bejegyzésben az észrevételeimet és különbségeket fogom leírni.

Alagutak mindenhol

Itt az utak nem kikerülik, vagy “megmásszák” a hegyeket hanem átmennek rajta. Szóval mire Stuttgartba értünk több alagúton haladtunk át mint az eddigi életemben összesen.

Templomok 

Aztán a második dolog ami feltűnt, az a templomok mennyisége. 3 helyen laktunk az elmúlt 4 hónapban de mindig egy templom mellett, vagy legalábbis pár perc sétára volt és ez nem véletlen, ugyanis mindegy merre indulok tuti hogy negyedórán belül találok 1-2 templomot.  A városokban is ez a helyzet. Ludwigsburgban például 3 templom néz egymásra a főtéren de 5 perc sétára, vagy egy két megállóra  megint van 2. minden utcában. Délben annyi irányból hallani a harangszót, hogy az egészen hihetetlen akusztikai élmény. ^^ Szóval amikor Magyarországon azt mondják hogy a németek bezártak 200 templomot akkor elfelejtik azt is hozzátenni hogy miért. Azért, mert az emberek a városokból kiköltöznek vidékre és ezzel párhuzsmosan fejlődik az infrastuktúra is. Elég néhány központi templomot fenntartani, hiszen már gyorsabban és egyszerűbben el lehet jutni ezekre az imahelyekre mint mondjuk a ház mögötti dimbes dombos, kanyargó földúton át a falu templomáig. Ez a jelző inkább a családi mecsetekre jellemző, amiket a különböző közösségek alapítanak maguknak olyan kisvárosokban ahol egyébként nincs mecset. Laikusoknak fel sem tűnik, hol vannak ezek kialakítva. 

Este 8 után megáll az élet

De komolyan, a nagyvárosok kivételével este 7-8 felé már Burger Kingbe se lehet eljutni. A szomszéd feljelenthet csendháborításért ha zavarom a pihenésben. Ezt tökre komolyan veszik, szóval 8 után már nem tanácsos mosogatni se egy társasházban. Mi elég éjjeli bagolyok vagyunk szóval ezt nehéz volt megszokni.

Nincsenek kisboltok, kínai üzletek

…helyettük vannak viszont török boltok, mindenféle péksütikkel, meg számomra oly kedvenc halal feliratú nasikkal. Viszont ezek is csak a frekventált helyeken és a vonatállomásokon. Szóval nem tudok leugrani a kisboltba tejért meg tojásért, ha elfelejtettem venni amikor jöttem haza munkából. Ehez nagyon nehezen szoktam hozzá, de már úgy gondolom hogy pszichológiailag sokkal jobb mert minnél kevesebbet járok boltna, annál kevesebb amúgy felesleges és egészségtelen vackot veszek meg csak úgy unalomból vagy mert fincsi.

Köszöntések

Az emberek mindenkinek úgy köszönnek, ahogy szerintük köszönnének. Szóval nekem azt mondják Marhaba vagy Assalamu alaikum, ha muszlimok. Ezen komolyan ledöbbentem, volt hogy annyira hogy válaszolni se bírtam. Magyarországon ilyen sosem fordult elő, álmomban sem gondoltam hogy itt ilyen figyelmesek az emberek. Én is hamar rászoktam. ^^

Sétány mindenhol

Láttam egy videót arról, hogy nézett ki Frankfurt 40 éve és hogy azóta mennyi sétálóutca meg park lett a 6 sávos autópályák helyén. Na ez a tendencia jellemző itt Stuttgart környékén is, amire rátesz még egy lapáttal hogy sok helyre csak gyalog érdemes menni a hosszú várakozási idő miatt (mivel ugye átalakították az utakat) szóval 10 kilót fogytam annyit gyalogolunk és szerintem ez csak a kezdet.

A buszok nagyon szeszélyesek

Mind a Roxford lépcsői, a buszoknák sem lehet tudni merre fog menni. Eleve nem minden busznak van szám jelölése (vagy akármilyen jelölése) csak annyi, hogy honnan hova megy. Délután 4 után pedig, még nem jöttünk rá hogy miért, de az útvonalban random módosítások vannak. Sokszor kellett emiatt a szomszéd járásból hazagyalogolni… már szombaton csak délig megyek vásárolni, vasárnap meg itt senki nem megy sehova, semmi sincs nyitva és a buszok is 3 óránként járnak, ki tudja hol ugyebár.

A gyerek a kulcs

mindenhez. Minden ügyintézés gyorsabb gyerekkel és rengeteg gyermekvédelmi törvény van. Nem számít honnan jött a család, rájuk is ugyan azok az jogok és állami támogatások érvényesek, mint a németekre, nem csak papíron hanem a gyakorlatban is. Ezt mi nagyra értékeljük, mert Magyarországon ez nem így van… A másik fontos dolog, hogy az orvos akkor is ellátja a gyereket, ha nincs biztosítása a családnak és a számla még így is csak a gyógyszerek árát tartalmazza. Ha viszont van biztosítás, minden gyeremekekkel kapcsolatos egészségügyi kiadást az állam fizet, így sose marad beteg gyerek ellátatlanul. ❤️ Az óvodák, sulik nagyon modernek, még itt falun is és a diákok meg sokszínűek, mindenkinek adott a hozzá illő csoport. A kultúra napokat meg imádom! Ilyenkor mindenki mehet a saját népe viseletében, hát milyen szuper már.

A németek fázósak

Vicces de Magyarországon mi a nyugathoz közeledőnek tartjuk magunkat, de itt Németországban inkább valamilyen elszlávosodott török vagy balkáni hatást keltünk. Mi sem fázunk annyira, mint a németek és hozzájuk képest sokat drámázunk. Amikor mi még pulcsit meg harisnyát húzunk a nadrág alá és azt mondjuk friss a levegő, ők már Decathlonos síkabátban vonulnak… nem tudom mi lesz velük ha beköszönt az igazi tél.

Szociális élet

0. Komolyan, a németeknek a család az első és az egész hétvégét túrázással, múzeumba járással, vagy valami hasonló kultúrális programmal töltik. A fiatalabbak és a többi népség szívesen bulizik, hangoskodik, meg itt vannak még a német rocker/metál arcok na ők mindig mennek valahova, elég zorallok. (Kelet-Németországot úgy képzelem el, hogy mindenki rocker és nem szeretik az idegeneket.) 😅

Sör mindenek felett 

Volt szerencsém az Oktoberfest szállásadójánál dolgozni a sörfeszt ideje alatt és azt tapasztaltam hogy hétvégén a németek imádják a sört. Ünnepnapokon hétköznap is, de ez természetes. Csak úgy nem iszogatnak és nem részegednek le. Kollégák aranyosak voltak, még kézműves sört is hoztak nekem. :3 Ugye együttéreztek. 😅 Nem tudom mihez kezdjek vele…

Hitkérdések

Alapjaiban azt érzem, hogy itt az emberek vallásosabbak mint Magyaroszágon annak ellenére (vagy pont azért) mert annyi vallás és kultúra képviselteti magát itt hogy az ember lehet azzal kiemelkedő, vagy különleges hogy óvja és áplja a saját örökségét. (Oh ezt de szépen leírtam) Nem ritka hogy az emberek leszólítják egymást pusztán hogy egy jót beszélgessenek a hitről. Tényleg nagyon toleránsak egymással az emberek. Minket egy mormon misszionárius interjúvolt meg, de nem azért hogy megtérítsen csak teológiai eszmecserét folytattunk amíg vártuk a vonatot. De Stuttgartban például láttam egy vegán aktivistát vitatkozni egy keffiyeh-s muszlimmal. Kár, hogy nem értettem de el tudom képzelni, tiktokon vannak ilyen videók angolul. A vonaton pedig egy magyar férfi hangosan fohászkodott Jézushoz és senki se szólt rá vagy nézett furán.

Németország látnivalók

Elég sokszor tévedtünk el, vagy szálltunk le a buszról valahol teljesen máshol mint akartunk és onnan sétáltunk haza. Ilyenkor nagy szántóföldek mellett mentünk el, ahol szinte fölénk nyúltak a hegyek és az oldalukon elterülő teraszos elrendezésű veteményesek. Szeptemberben ezek még bőven teremtek, teli volt minden színekkel és illatokkal. A német mezőgazdaság nagyon látványos és modern. Biztos hogy ha bejön a jó idő, meg rendesen letelepedtünk menni fogunk kirándulni is. Meg szeretném nézni a tengerpartot is, meg a Köhlni nagymecsetbe, Cologne Central Mosque-ba is szeretnék elmenni, meg a Schwetzingen-ben található pink mecsetbe is, a Palace Garden-ben. Fogalmam sincs hogy írják németül. Ráadásul az utóbbi pont itt van Baden-württembergben. Meg biztos rengeteg dolog van, amit szívesen látnék de ezek voltak amiket tutira tudok.

Egészségügy

Ugye azt már írtam hogy a gyerekeknek igyen van a gyógyszer, na hát a felnötteknek nem, viszont magánorvos szintű az ellátás. A háziorvosom rendelőjében minden van, még kisműtétet is tudnak csinálni, ezért a szintű ellátásért Magyarországon fizetnem kellett amikor terhes voltam. Hashimotom van, speciális orvoshoz jártam de ha itt lettem volna terhes, minden sokkal de sokkal könnyebb lett volna.

Furcsa törvények és adók

– Bliccelés bűncselekmény és ha nem fizetsz le kell ülni és ezt be is tartják.
– Családom belüli bántalmazás: egy pofon miatt kiemelhetik a gyereket a családból. Sok gyerek él nevelőszülőkkel.
– Tv adó: onnantól hogy bejelentkezik valaki egy címre, fizetnie kell a tv adót akkor is ha nincsen tv-je.
– Kutya adó: ezt csak akkor kell, ha van de azért wtf.
– Autómatikus rezsi fizetés: abban az esetben ha valaki elfelejti, vagy nem tud fizetni a bank levonhatja az összeget akkor is, ha nincs pénz a számlán.
– A bank átvállalhatja a kauciót ha a bérlőnek nincs elég megtakarítása.
– Vallás adó: 20-30 euró, amit mindneki fizet aki valahova – bárhova – tartozónak jegyeztette magát. Ezzel mondjuk egyetértek, mert aki felvállalja és nem sajnálja azt a 30 eurót annak minden tiszteletem.
– Évente egyszer mindenki megváltoztathatja a nemét. Hát jó.
– 6 féle adócsoport, családi állapot szerint. Természetsesen a gyerekes dolgozó családokat részesítik előnyökben.

A német emberek

– Nagyon udvariasak és kedvesek de nem barátkoznak könnyen. A legtöbb barátságot még iskolában, vagy az első munkahelyeiken kötik és ezeket a kapcsolatokat ápolják később is. Ha betellt a “barát lista” nem barátkoznak új emberekkel. Mondjuk ez tipikusan introvertált vonás, de nem találkoztam nem introvertált némettel. Valószínűleg azért mert aki akar az utazgathat a világban, nem igazán van számukra akadály…
– Ha mérgesek sem káromkodnak vagy bunkóznak. Ezzel szemben a külföldiek egész nap képesek a “scheise” 50 árnyalatában kifejezni magukat, tejlesen mindegy honnan jöttek.
– Nem használnak függönyt. Mondjuk itt mindenki annyira elfoglalt, hogy nincs ideje az ablakon sem kinézni, nem hogy a szomszéd házába leskelődni de nekem akkor is furcsa.
– Babakocsi helyett biciklis utánfutót használnak, amit tolni is lehet.
– Szabálykövetőek és be is tartatják a szabályokat másokkal.
– Nyitott gondolkodásúak. Elfogadnak, bármilyen is vagy.
– Feminim hobbik fárfiaknak, például kötés/horgolás és férfias hobbik nőknek, például modellezés.

Az itt felsorolt dolgok Baden-Württembergre, azon belül is Stuttgartra és környékére vonatkoznak. Sosem jártam Berlinben vagy más nagyvárosban, de Nyugat-Németország tekintetében relevánsak lehetnek a tapasztalataim, hiszen Stuttgart a 6. legnagyobb német város, Svábföld fővárosa ( és anyai ágon az óhazám) és persze ott van Luwdigsburg is, ami egy tipikus bevándorló város.

Egyébként itt minden van, a Nigériaitól aki fejtetőn cipeli a 3 karton vizet, egészen az Oroszországi tatárföldről érkező torokénekes-buszvezetőig és mégis béke van. Mi is sokkal nyugodtabbak vagyunk, nem üvölt ki senki az autóbol valami rasszistát, nem köpnek utánam, nem fenyegetnek hogy megvernek vagy hasonlók. Egy két későesti peronon ácsorgós eset kivéve soha sem kellet félnem itt az emberektől. Inkább egy fontos dolog van, bár ez mindenhol érvényes de itt mégjobban: ne bízz meg túlságosan az emberekben, fogalmad sincs honnan jött valójában, hogy miken ment keresztül és hogyan áll az emberekhez ezek után. Sok valódi menekültel találkoztam a hosztelben, akik annyi mindenen keresztül mentek hogy megváltoztak. Sokszor még ők sem ismerik a szándékaik természetét, tisztaságát, szóval senki sem mehet biztosra velük szemben. Időre és türelemre van szükségük.

Így a végére hozzátenném, hogy soha nem akartam ide jönni, abszolút nem érdekelt ez az ország és ezek az emberek erre most…

Habibi, come to Germany!

#2

Avagy túl vagyunk a nehezén, most jön a neheze!

Az első bejegyzes után kicsit nem tudom hogyan is kellene folytatnom, de azért bátran sztorizgatok itt – nagyon valószínűleg – magamnak, mert az oldalam jelen pillanatban is amúgy tökre elérhetetlen. Anyway, so szeptemberben a Kata törvény körüli események következtében mi, mint katás vállalkozók teljesen be voltunk tojva. Itt szeretném megjegyezni hogy nem minden Katás adócsaló. Esetünkben mivel a férjem harmadik országbeli, és mert Magyarország latszólag bevándorlásellenes nem volt egyszerű bármilyen címen munkavállalói endedélyt vagy letelepedésit kapnia. Tök mindegy hogy mesterdiplomás, itt tanult, házas, kisgyerekes… Katásnak kellett lennie, hogy az ügye pozitívan átmenjen valamint egy kisebb (nagyobb) vagyont is fel kellett mutatni röpke egy év tartózkodási engedélyért. Így hát vállalkozók lettünk. A lehetőségeinkhez mérten próbáltunk Magyarországon boldogulni de mindennek van vége…
Szóval amikor bejelentették hogy kevesebb mint egy hónap múlva vége van a mókának, akkor voltunk 1,5 éve a malmunkban. Megéreztük, és jókor döntöttünk mert azóta szinte minden ismerősünk kérelmét elutasították, olyan sem kapott már újat aki 15 éve Magyarországon él, beszéli a nyelvet, cége van, magyar családja és magyarnak is érzi magát. Erről természetesen nem sok statisztika van de nem csak a magyarok indultak meg hanem mindenki más is akinek lehetetlenné vált a maradása. Pár hét múlva pedig jön még két barátunk, ők is vegyes házasok és nekik se maradt más lehetőségük. Már nem vagyunk eléggé magyarok… Szóval tudtuk, hogy eljön ez a pillanat de azt nem gondoltuk hogy ilyen hamar és azt sem hogy ez volt az első és az utolsó év Magyarországon miután a tanulóvízuma lejárt.

Készítettem is a családomat de amikor július végén hirtelen beközöltem velük hogy mi bizony tiplizünk nem jött semmi reakció egy hétig, annyira nem vették komolyan. Anyám csak akkor értette meg, amikor fajtamentőnek adtam a macskánkat. Tudja, hogy soha semmi nem tudott rávenni hogy odadjam valakinek. Se az hogy megharapott terhesen, se az hogy ráfeküdt a maine coon méreteivel a 2 hetes babára, vagy hogy “féltékeny” volt es nem tudta kezelni az új helyzetet, hogy most már van egy kisbaba. Szerencsére mindig figyeltem rájuk, sosem volt baj. Nem is ezek miatt döntöttem így, hanem mert tudtam hogy nem lesz egyszerű hármunknak letelepedni és senki se vállalta hogy egy bizonytalan ideig, úgy 6 hónapig vigyáz rá. Amikor aztán aláírtam hogy lemondok róla… amikor már igazi testőre és pajtása lett a fiamnak, na akkor kereken 1 hétig sírtam és mindenhol, mindenről ő jutott eszembe. Azzal nyugtattam magamat, hogy ha letelepedtünk vissza jövök érte de alig voltunk itt 3 hete amikor egy családdal összebarátkozott és örökbefogadták. Láttam, hogy szeretik, hogy foglalkoznak vele, azóta is kapok képeket róla és látom hogy úgy szeretgetik ahogy én nem tudtam amióta terhes lettem szóval ez enyhített némileg a veszteségemen…

Ezek után a dolgok gyorsan történtek és nagyon random. A szokásos  ázsiai családi video-kupaktanácsban kiderült hogy egy rokon Magyarországra jön munka miatt és történetesen pont Németországban él. Volt tehát másfél hetünk elrendezni a dolgokat, kijelentkezés, útlevelek, gyógyszerek, orvosi vizsgálatok, oltások T.-nak, albiból kicuccolás és ilyesmik.

Közben összecsomagoltam precízen és nyugiban mit sem sejtve a kis életünket, mert úgy tudtuk kombi autóval megyünk és lesz hely. Mire Magyarországra ért a kombi autóból valahogy egy fekete BMW lett (??) és ráadásul annyi cuccot össze várásolt a drága eurójából hogy alig maradt szabadon valami. Így hát augusztus 12.-en hajnalban nagyjából 10 percünk volt eldönteni mi kell és mi nem, mert időre kellett vissza érnie. Ennek eredményeképpen, otthon maradt egy bőrönd A. összes normális ruhájával, valamint több táska T. játékaival, a laptopjaink, a konyhai gépek és T. tartalék tápszerei is. Utóbbiról Esztergom környékén szereztünk tudomást amikor T. megéhezett. Ez után csak remélni mertük, hogy más fontos dolog nem maradt otthon. Hegyeshalomnál megálltunk enni a Kfc-ben. Ha nem tudom hol vagyunk, azt gondoltam volna ez már Ausztria mert mindenki muszlim volt és németül beszélt. De komolyan, sehol egy magyar ember. Tranzitpont… Bécs mellett magamra öntöttem egy kv-t, szóval mindenki azt nézte ahogy a nagy abajamból mosom ki a kv-t. Pazar emlék, még most is ad egy kisebb löketet a szorongásomnak. Az Obernbergi átkelőnél még hallottunk magyar szót, aztán már nem. Legközelebb Münchenben álltunk meg, ahol egy ismerős pékségében kitárgyaltuk hogy mennyire egyszerű lesz nekünk letelepedni, mert beszélünk angolul, meg férjem informatikus. Aha jah, hát nagyon könnyű volt (nem! Gyors volt az tény, de nem egyszerű.)

Innen már kezdtem unni az auóutat, mindenem fájt és a beszélgetés is megszünt, már mindneki csak meg akart érkezni. Mi Stuttgartba, a nagybácsi meg Franfurtba.

Ulm mellet már sötétedni kezdett, ha jól emlékszem este 11 felé érkeztünk meg az ismerőseinkhez akiknél 4 napig voltunk. Hát finoman szólva sem lettünk barátok a végére, de ez egy másik történet. Ez a 4 nap nagyon lassan és nehezen tellt, emlékszem hogy totál be voltunk feszülve hogy mi lesz velünk, úgy éreztük semmi sem halad. Már azon gondolkodtunk hogy tovább megyünk Belgiumba. Lehetne a bejegyzés címe az is, hogy egy migráns naplója, haha.
Itt azért hozzáteszem, hogy Németországi letelepedés egy kicsit meg van variálva hogy azért ne menjen már annyira könnyen. Szóval ahoz, hogy lakást tudjunk bérelni biztonságosan először minimum 3  hónap igazolt munkaviszony és fizetés kell, és ahoz hogy valahol elkezdhessünk legálisan dolgozni meg lakcím szükségeltetik… ha jól tudom, törvény szabályozza hogy 20-25nm/fő alatt nem lehet bejelentkezni sehova. Ezért van az, hogy aki teheti egyedül jön ki dolgozni majd ha megvan a szükséges 3 hónap fizetése, kivesz egy ideális lakást és hozza a családját. Normál esetben, mert mostanra kb lakásválság alakult ki a háború miatt, A. pedig nélkülem nem tartózkodhatott Németországban így nekünk együtt kellett jönnünk.

Volt szerencsénk 1 éjszakát aludni egy öreg fachwerkhaus típusú német házban. Életem legrosszabb éjszakája volt, ebben biztos vagyok. Elszorul a torkom ha vissza gondolok, mennyire úgy éreztem minden pillanatban hogy darabokra esik a ház. Szépek ezek a házak, nagy szerelmeim de iszonyat kényesek is. Elég egy picit elhanyagolni a fa elemeket és gatya… másnap Isteni csoda lehetett, de egyszer csak csörgött a telefon, hogy van lakás csak a város másik oldalán, érdekel e minket? Mondanom sem kell én azonnal pakolni kezdtem.
A lakás hajkurászás után következtek a hivatali ügyek. Lakcím, telefonszám, bankkártya. Itt jegyezném meg, hogy a német bürokrácia mítosz túl van tolva. A magyarhoz képest igazán kellemes. Mikor ezek is meg voltak, beadtuk a papírokat a bevándorlásiba, hogy A. minnél elöbb megkapja a tartózkodási engedélyét amivel el tud helyezkedni. Azt mondták ha dolgozik valaki a családból, hamarabb megkaphatjuk így mivel csak én voltam munkaképes, én mentem. Nagyon hamar, és könnyen egy hosztelba találtam munkát ahova pont jól jött az angolom, A. pedig ezidő alatt kipróbálta milyen csak “otthon lenni a gyerekkel és semmit sem csinálni.” Egy hónapig dolgoztam míg megjött a pozitív válasz a bevándorlásitól.
5 évre megkaptuk a kártyát, bő egy hónap alatt, ingyen, ügyvéd nélkül. Kicsit olyan érzésem volt ekkor, mintha Magyarországon amikor adnak valamit jobb kézzel, a ballal elvesznek ezzel szemben itt két kézzel adnak sokkal többet. Szeretem Magyarországot, de pár éve már másképpen látok dolgokat…)
Ezek után még másfél hetet dolgoztam, mert éppen oktoberfest volt és a hosztel közel volt a rendezvényhez így rengeteg munka volt vele. A. sikeresen felvételt nyert egy IT állásra itt a városunkban, 15 percre a lakásunktól. Szóval most végre elkezdődött a hivatalos 3 hónap, ami után már ingatlanközvetítővel kereshetünk álomothont magunknak. Inshallah találunk. A jelenlegi otthonunkat finoman szólva sem szeretem, mert osztozunk rajta eg pakisztáni spanyol (vagy spanyolországi pakisztáni? Au) családdal, ami nem lenne gond mert összebarátkoztunk, segítünk egymásnak meg minden tök jó de 4 felnőtt nem tudja rendesen rendbe kapni ezt a lakást egy vagyon belefektetése nélkül, így marad az átmenetiség, ami olyan mint a tökéletes méreg: lassan öl meg. De persze tudom, hogy szerencsések vagyunk amiért ilyen gyorsan és viszonylag simán ment minden. 

Helló Világ! Ukhty színrelép

#1.

Isten hozott a személyes blogbirodalmamban. Már nagyon régi vágyam volt a saját blog, vagy legalábbis egy saját domain és most úgy alakult, hogy tárhellyel eggyütt az enyém lett. Az ukhtylubna cím úgy érzem végre telitalálatos lett, igazán engem képvisel ez pedig sokat jelent. 

Eleinte nem voltam benne biztos hogy jó ötlet megtenni ezt a nagy lépést, mert teljesen más itt minden mint amit eddig ismertem. Viszont mondhatjuk hogy pont a felfedezés szeretete hozott idáig. A gportál és a blogspot után most wordpress a következik és már alig várom! Nyilván nem ez a legfontosabb aspektusa a blogolásnak, de egy jó módja annak hogy megmaradjon a lelkesedés.

Az ukhtylubna először a bloggeren született meg, 2022.10.21.-én. Majd 29.-én a .hu-s domain is csatlakozott végül pedig a tárhely is, 11.03.-án. Ez után következett 4 nap tömény szenvedés, mert bármennyire is vágyok az új dolgokra meg kihívásokra, sehogy se tudtam eldönteni mit akarok szóval egyik pillanatban nekálltam a wordpressnek, aztán vissza költöztem blogspotra és ezt vagy 4x. Ehez őszintén az is hozzátett, hogy nem találtam egy számomra is megfelelő, egyszerű csupasz sablont. Nekem a blogoláshoz része ez a fajta kreativitás, amivel kialakítom a saját szín és képvilágomat viszont a legtöbb sablon már kész van és túl bonyolultak lettek. De végül találtam olyat ami tetszik és működik is minden funkciója. Ezer hálám érte AemyDesign-nak.
Sajátot szerettem volna, de telefonról korlátozottak a legetőségeim, most csak css-t tudok írni így meglátjuk mit tudok összehozni. 

A témát tekintve erősen a személyes oldalak közé sorolnám a blogomat, még akkor is ha vannak más témák amik rendszeresek lesznek. Nem akarok nagy monológokba bocsájtkozni hogy mikről lesz szó mert aztán lehet a fele se valósúlna meg, vagy nem úgy ahogy itt most leírnám és nem kezelem jól a disszonanciát így marad a jól ismert “mindenről ami érdekel” avagy a “mindenes” címke. ^^ Biztos lesz olyan, amikor sokat posztolok, meg olyan is amikor maximum ahoz van kedvem hogy rendszerezzem, építgessem az oldalt. A wp adta kategorizálási lehetőségeknek hála, tényleg foglalkozhatok bármivel mert könnyű szétválasztani.

Most már biztosan sejteni lehet hogy ez a blog a folyton változó gondolataim pillanatképeit fogja tárolni. Mindez csak egy pici részem szóval kérlek, ne ítélj a borító alapján.

Miért van erre szükségem?

Mert sok a “szabadidőm”. Azért van idézőjelben, mert egy szülőnek sosincs klasszikus értelemben vett szabadideje, viszont szüksége van rekreációra. Erre tökéletes egy blog, olyanoknak akik introvertáltak. Leülni a csendes szobában – amikor alszik a gyerek – átszellemülni és leírni ami éppen foglalkoztat… ez a módszer az önmunka részének is tekinthető, például amióta elkezdtem a bejegyzésötleteimet jegyzetelni – igen, idáig is eljutottam – sokkal jobban kapcsolódok a régi önmagamhoz. A régi alatt a kreatív, alkotó énemet értem. Vannak dolgok, amiket csak így lehet feloldani. Gyógyulás, hobbi, pihenés.

A másik ok, amiért blogolni szeretnék: mert külföldre költöztünk. Szeretek itt lenni, igazán nagy lehetőség de akkor is egy idegen országben vagyunk és jelen pillanatban sokminden átmeneti az életünkben.

Ezért, hogy ez az átmenetiség ne nyomjon agyon olyan nagyon, ez az oldal lehet a lebegő szigetem.

Még mielött nagyon belekezdenék a blogolásba, szeretném röviden összefoglalni az eddigi blogos pályafutásomat is, hogy ezzel is egy kicsit könnyebben lezárjam az elöző korszakokat hogy itt már nyugodtan tudjak tiszta lappal kezdeni.

A kezdetek

2006-ban, vagyis 14 évesen nyitottam meg  az első oldalamat méghozzá a g-portálon. Akkoriban 200 forintért lehetett megvásárolni “örökre” a portálunkat de ha jól emlékszem még nem is létezett blog modul, (?) az csak kicsivel késöbb került be.
Sok időt töltöttem egy Harry Potteres szerepjátékban, Narutos, meg Death Note-os, Bleache-es oldalakon és az én oldalam is animékről, mangákról meg a rajzaimról szólt. Aztán felpakoltam oda az összes történetemet is, mert akkoriban még volt rá időm és sokat is írtam.

Amikor a legtöbben  olvastak

Sajnos kesőbb töröltem az egészet és elkezdtem egy sima+történetes blogot, amit el el felejtettem. Ez a blogom végigkisért a gimnáziumon, amikor végül 2013-ban ezr is megszüntettem. Ezt máig bánom egy picit, de azért örülök hogy részese lehettem az akkori gp-nek és én is kaptam egy kicsit a figyelemből. Utána a Blogspoton kezdtem újra, egy verses bloggal majd 2015-ben az életmódváltós blogommal elég “híres” lettem. Összesen 46 kilót fogytam akkor és ezt vezettem a blogban. Ha másra nem is, erre biztos van aki emlékszik. Sajnos ennek is törlés lett a vége. Ezt komolyan megbántam. Utána még próbálkoztam gp-n és bp-n is, de egyik blog sem létezett 1-1,5 évnél tovább.

Napjaink

2018-ban nem kímélt az élet, nem hogy blogolni de élni se akartam. Ez csak 2020-ben változott meg, amikor a covid hatására jelentősen átértékelődtem és tiszta lappal kezdtem az élet 2.0-át.  Ezt követően közel 1 évig tanakodtam magamban hogy kezdjem e újra, van e értelme, csinálni fogom e és közben olyan bloggereket olvastam amiket régről ismertem. Mondanivalóm már lett volna, de nem tudtam milyen formában prezentáljam. Végül 2021-ben beadtam a derekamat és elkezdtem de az inkább csak próbálkozás volt. Aztán a fiam születése teljesen felülírta a dolgokat és újra eltűntem. Ez idő alatt tovább változtam és már teljesen másról, meg máshogy szeretnék írni… így született meg az ukhtylubna.hu.